עברית English Magyar

preface_header

BEMUTATÓ

Kedves Látogató!

A Carl Lutz Alapítvány kuratóriuma nevében tisztelettel köszöntöm a honlapon, és szívesen várom a budapesti Vadász utca 29-ben berendezett emlékszobába. Ez a ház 1944-ben sok ezer ember menedékhelye, túlélésük kerete, színhelye volt. Történetük epizód a nagy világégésben: néhány ezer élet megmentése százezrek elhurcolása és elpusztítása ellenében. Ehhez a helyszínhez kötődik néhány személynek a helytállása, akik kezdeményezték, irányították és végrehajtották az embermentést.
A budapesti Carl Lutz Alapítvány azért jött létre, azért létesítette az emlékszobát, hogy a becsület és a bátorság, a leleményes humanizmus egyedülállóan eredményes példáját ne engedje feledésbe merülni.

Carl Lutz svájci diplomata higgadtan és rettenthetetlenül tárgyalt a magyar kormánnyal. Fedelet adott a hivatalosan felszámolt Palesztina Hivatal munkatársainak, az Üvegház vezető munkatársainak, akik új meg új kivándorlási listákat írtak. A cionista fiatalok kihasználták a hivatalos fedezéket, és vitték-hozták a valódi és a hamis okmányokat, szöktették az embereket.

A nyilas hatalomátvétel, 1944. október 15. után az Üvegház volt az egyetlen, törékeny sziget Budapesten, amely a tomboló terror idején legalább viszonylagos biztonságot nyújtott az üldözötteknek. Elképesztően szűkös volt az élet az Üvegházban, igen sok leleménnyel és főként határtalan bizakodással éltek itt hetekig, hónapokig emberek egy-egy pince sarkában vagy a padlás mélyedésében. Emitt a nyomorúság iszonyú veszekedéseket okozott, de amott a fiatalok a háború utáni jövendőjükről vitatkoztak. A dühök elmúltak, a vágyálmoknak legfeljebb egy része valósult meg, miután 1945. január 18-án több mint kétezer ember felszabadult az Üvegházban.

Az emlékszobában gyűjtjük, rendszerezzük, és kiadványainkban lehetőségeink szerint közreadjuk az Üvegház és a svájci mentőakció történetét, az épületben oltalmat talált emberek névsorát. Sok segítséget kaptunk eddig is a rendelkezésre álló dokumentumok kiegészítéséhez. A holokauszt túlélőinek emlékezete gyakran a leszármazottakban, rokonokban, barátokban él tovább. Kérem, hogy a rendelkezésükre álló információkkal, megmaradt irataikkal (vagy azok digitalizált, illetve fénymásolt változataival) legyen segítségünkre a történtek megörökítésében.

Vámos György,
a Carl Lutz Alapítvány elnöke
 

Double click to play music

PREFACE2

Upsite.co.il Powered by בניית אתרים - אפסייט